HITVALLÁS
A traumatológia, vagyis a baleseti sebészet - meghatározása szerint – a hirtelen fellépő, külső fizikai erő által az emberi szervezetben bekövetkezett károsodások gyógyításával foglalkozik. Ezek a sérülések a lágyrészekben, az ízületekben, a bőrön, a csontjainkban következhetnek be. Szerencsére ennél sokkal gyakoribbak az úgynevezett ártalmak, melyek ismétlődő külső fizikai inger következtében lassabban, kisebb energiával jönnek létre. Ezek már átfedést mutatnak a degeneratív, tehát szerveink normális elhasználódásával járó kórképekkel, amelyekkel az ortopédia foglalkozik.
Ez az átfedés az alapja a tőlünk nyugatra, különösen az angolszász országokban elterjedt gyakorlatnak, miszerint a sérüléses és kopásos mozgásszervi betegségekkel egy szakma foglalkozik. Ez a gyakorlat hazánkban is teret nyert, hiszen az ortopéd-traumatológia ma már egy szakvizsga.
Jómagam traumatológus vagyok, ennek ellenére az utóbbi években minimum annyi kopásos ízületi betegséget kezelek, mint sérülést. Büszke vagyok baleseti sebész mivoltomra, mert megtanított arra, hogy mindenek felett tiszteljem az emberi szöveteket, hiszen pályám korai szakaszában csaknem kizárólag sérült, azaz esendő szöveteket gyógyítottam, legyen az a bőr vagy éppen a csont.
Pályám során egyre világosabbá vált, hogy az emberi test tisztelete mellett van valami, aminek az ápolása a gyógyulás másik kulcsa. A léleké. A betegekkel, sérültekkel való foglalkozás nem merülhet ki a test gyógyításában, a beteget egyben, sérült lelkével együtt kell kezelni, mert csak ez lehet sikeres. Éppen ezért döntöttem úgy 7-8 évvel ezelőtt, hogy belevágok a magánpraxisba, mert – részben – önhibáján kívül, de az állami egészségügy taposómalma nem alkalmas ennek a szemléletnek a megvalósítására.
Ön a kételyeire, melyek betegségével, gyógyulásával kapcsolatban felmerülnek, megnyugtató választ akkor kaphat, ha ezt nyugodt, emberséges környezetben, sietség nélkül, kedves kollégákkal körülvéve, mosolyogva tesszük meg.
Tevékenységünk mottója:
„A gyógyulás első lépése, hogy válaszokat adjunk az Ön kérdéseire”